Koronavírus a 8. hét után

Eltelt újabb egy hét, és mi változatlanul tartjuk magunkat a jól kialakított rendszerünkben, mozgunk ebben a normálisnak egyáltalán nem mondható keretben.

A hétköznapjaink szinte már a csukott szemmel is jól ismert rutin szerint zajlanak, ami egyszerre biztonságot adó a maga kiszámíthatóságával, másrészt hihetetlenül megszokott, és ismétli monoton módon önön önmagát. Mintha az „ Idétlen időkig” című film szereplői lennénk, és mint Bill Murray minden nap újra-és-újra élnénk ugyanazokat a napi dolgokat. Megjegyzem mi nem követtünk el semmit, szóval nem jogos ez a fajta „bünti”, és megjavulnunk sem kell, mint az említett film főhősének, akivel csak akkor kezdenek a dolgok ismét a normál kerékvágásba kerülni, amikor úgy viselkedik, ahogy az elvárható lenne.

Szóval éljük a mindennapjainkat a jól megszokott forgatókönyv szerint. A saját filmünk végét még magam sem látom. Egyszer próbáltam belegondolni, de a bizonytalan és tervezhetetlen jövő képe megrémisztett, így hamar el is hessegettem magamtól a gondolatát is, hogy máskor ilyet tegyek. Most talán ez a jobb, az egyébként is sokat hangoztatott és általam is jól ismert „Itt-és-most” élése, megélése.

A délelőttöké a tanulás, iskola. A sokat emlegetett online oktatásnak csak egy igen kicsiny szeletét kaptuk mi, de érthető, gondolom ez mindenhol más és más. Jórészt e-mailes oktatást jelent leginkább, ami önmagában sem kis munka, szóval így is le a kalappal minden tanár előtt. Ez nálam úgy csapódik le, hogy napi x számú e-mailt kell elolvasnom, koordinálnom, szelektálnom, a lényeget kiszűrni, már amennyit időnként a 7. osztályos kémiai kötésekről szóló e-mailekből és a szolfézsból kapott hangközös feladatokból megértek. Egy a lényeg, amit vissza kell küldeni, vagy határidős feladat, menjen az egyre bővülő Excel tábla sorai közé!

Szerencsém van, mert két nagyon jó képességű gyermekkel áldott meg a sors, és nagyon ügyesen vették és veszik most is az akadályokat. De meg kell mondanom, a héten immár a 8. hetet tapostuk, és bizony mindenkinél fogy a lendület, a kedv, a lelkesedés.

Ami eddig könnyedén ment, vagy kedvenc tantárgy volt, nos, annak varázsa is elhalványodni látszik, és marad a könyv fölött görnyedő és egykedvű gyermek, aki csak annyit mond „Ez unalmas!”

Én az elmúlt két hónapban annyit számoltam matekot – először fejben, de most hogy már egyre több idő telik el, inkább írásban -, hogy nekem is felér ez egy jó kis agyfejlesztő tréninggel.

De nem panaszkodok, még mindig azok közé tartozok, aki viszonylag jól tud a gyerekének segíteni,…..ki tudja meddig lesz ez így! Mindenesetre most nagy előny, hogy anno tanultam angolt, és a gyerekeim is ezt tanulják, ebben mindenképpen nagy előny, ha a szülő is képben van. Spanyollal már bajban lennék,…. és valószínű sok szülő van is ezzel, még az angol szintjén is.

Nyelvet és egyéb ilyen típusú tantárgyakat így tanulni egyszerűen lehetetlen a jelen körülmények között, és ezért sokszor gondolok arra, milyen hendikep ez egy olyan gyermek számára, ahol a szülő ebben nem tud segíteni.

A délelőtti tanulást a déli ebéd töri csak meg, majd néha bizony folytatódik délután is, attól függően mennyi az aznapi penzum. Sajnos ez is egyenes arányban változik az idő előrehaladtával, azaz ahogy telnek a napok és hetek, úgy jellemzőbb egyre inkább a „délutáni műszak” is.

Ha még van kedv és idő – márpedig kell, hogy legyen, különben úgy kigömbölyödünk, mint a mesebeli Kis gömböc  -, jön egy kis levegőzés vagy mozgás. Az idő most már kegyes hozzánk, szóval ki tudunk menni, amit meg is teszünk a lehetőségekhez mérten. Persze a legjobb az lenne, ha mindez egy karnyújtásnyira lenne, és csak a teraszajtón kellene kilépni. Nagy áldás ez most ott, ahol van kert, udvar, bár én akkor is elsősorban a kertészkedésben lelném örömömet.

A földdel való kapcsolódás önmagában is valami olyan ősi és megnyugtató érzést ad, amit ha nem is tudatosan él meg az ember, akkor is érzi. Ez most különösen hiányzik…

Azért próbálok kiszakítani magamnak még így is ilyen pillanatokat. A fák illata, a fű szaga, a csodás formák, és a színek tökéletes harmóniája mindig igazi töltekezésre adott és ad a mai napig is alkalmat. Ha meg mégsem jön össze, akkor egy kis trükkhöz folyamodok. Mint a fenti képen, ami a Kiserdőben készült ugyan, de az odvas fának ici-pici lyukába bizonyára nem fértem volna be így. Mindenesetre – ha másképp nem sikerül – így (is) levegőzök.

No de vissza a jelenbe, koronavírus, 2020. május 09. (Na ezért jó az írás, csak ennyi kell, és máris el tud az ember szakadni a jelen nem annyira napos valóságától).

A nap hátralévő része is jól beolajozottan pörög tovább, amelyben helyet kap a szigorúan napi 1 db információforrásként használt  “Hírek” meghallgatása, megnézése. Véletlenül sem több ennél, nehogy aztán attól golyózzon be az ember, hogy mindenhonnan koronavírus-hírek folynak. Végül újfajta kikapcsolódásként a mozit helyettesítendő  jön a polcról levett, 10 évadot megélt és ennek csaknem összes DVD-jét tartalmazó „Jóbarátok” egyes fejezetei. Amikor ’96 körül a főiskola alatt elkezdtem nézni az akkor már 2 éve futó sorozatot, azt vettem észre, hogy hétről-hétre azt a bizonyos napot várom. Ment ez még utána is jó hosszú ideig, aztán mikor 2004-ben befejezték és kiadták DVD-n, gondoltam, na akkor ezt most meg kell venni. Fura, hogy most a gyerekeimmel együtt nézzük, de jókat rötyögünk rajta, Ross és Chandler karaktere még mindig megnevettet.

 A nap aztán véget ér, majd felkelünk másnap, és folytatódik újból. Mint Bill Murraynél. Már csak azt várom, hogy jöjjön egy következő nap,…., amikor másként. Csak egy kicsit…..

Részlet az Idétlen időkig c. filmből Bill Murray-vel és Andie MacDowell-lel.

Szólj hozzá!